KÖZLEMÉNYEK A MUNKA ÜNNEPÉN Nyomtatás
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Írta: VÉSZ Elnökség   
2013. május 02. csütörtök, 13:17

1. A Tatabányai Törvényszék másodfokon bűncselekmény hiánya miatt felmentő ítéletet hozott a VÉSZ elnökének és társainak büntetőperében a tatabányai SPAR Áruház ellen végrehajtott akcióval kapcsolatban.
2. Új belépő ügyében gyors siker az időben történő érdekvédelmi fellépés következtében.
3. Követeljük, hogy Portik Tamás áldozatai közül ne csak a politika, hanem a gazdaság szereplői is kapjanak elégtételt.

A Munka Ünnepét azzal köszöntjük, hogy beszámolunk érdekvédelmi tevékenységünk hatásairól, következményeiről, amelyek kivétel nélkül a munka tiszteletét szolgálják. Szövetségünk minden erejével a teljesítést, az értékteremtő ember és vállalkozás munkáját védte és védi, s ha kellett, a legharcosabb módon is szembeszállt a munkát szipolyozó spekulációval, bűnözéssel. Olyan fejleményekről tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, amelyek – együtt az előző közleményünkben leírt jogszabály-változásokkal - reményt kínálnak e hazában arra, hogy a becsületes munka tekintélye helyre fog állni.

1. A Tatabányai Törvényszék 2013. április 30.-i, tegnapi tárgyalásán kihirdetett ítéletében bűncselekmény hiányában felmentő ítéletet hozott Éliás Ádám a VÉSZ elnöke és hat társa büntetőügyében.
Mint ismeretes, a VÉSZ 2008. december 10.-én a tatabányai SPAR Áruház ellen akciót hajtott végre, mert négy VÉSZ-tagszervezetet nem fizettek ki az Áruház kivitelezése során. Az akció folyamán a gépészeti berendezések és a tető vízszigetelésének egy részét szerelték le illetve bontották le és szállították el az akciócsapatok.
Emiatt a Tatabányai Városi Ügyészség a VÉSZ elnöke, mint „felbujtó” ellen, s további hat vádlott ellen (cégvezetők és aktivisták) „lopás” bűntette miatt vádat emelt.
Az első fokon eljáró Tatabányai Városi Bíróság (Dr. Menyhárd István bíró tanácsa) a VÉSZ elnökét mint „felbujtót” és „értelmi szerzőt” másfél évi börtönre ítélte, három évi próbaidőre felfüggesztve. A többi vádlott lényegesen enyhébb büntetéseket kapott.
Mivel az első fokon eljáró bíróság indokolásának érvrendszere és a VÉSZ elnökének az első fokú eljárás tárgyalásain elmondott, majd a fellebbezésben rögzített érvelése életbevágó társadalmi-gazdasági kérdésekről szólt, amelyek messze túlmutatnak a per és az abban közvetlenül érintettek személyes sorsának horderején, a későbbiekben teljes részletességgel ismertetni szeretnénk a kétféle szemléletmód ütközését.
Az április 30.-i törvényszéki tárgyaláson a VÉSZ elnöke többek között elmondta, hogy az ilyen akciókat maga a VÉSZ is abnormális helyzet abnormális, de szükségszerű következményének tekinti. Mert ha spekuláns rablók büntetlenül és tömegesen tönkre tehetnek szorgalmas, rendes munkát végző vállalkozásokat, akkor ezzel szemben a vállalkozásoknak tevőlegesen védekezniük kell. Éliás Ádám kitért az utóbbi időben hozott jogszabály-változásokra is, amelyek, legalábbis a jövőben induló ügyekre nézve, okafogyottá tehetik az ilyesfajta fellépéseket.
A Törvényszék, szokatlan módon, bizonyítási eljárást is lefolytatott (másodfokon ez ritka). A beszerzett új bizonyítékok egyértelműen cáfolták az első fokú ítélet és a vádirat állításait, és a vádlottak és védőik álláspontját támasztották alá.
A Törvényszék kimondta, hogy a VÉSZ akciója nem volt bűncselekmény, ezért a vádlottakat felmentette, s elrendelte a vádlottaktól lefoglalt, általuk leszerelt berendezések visszaadását a felmentett vádlottak részére.
Köszönet illeti Dr. Nyári Béla ügyvéd urat, aki a hét vádlott közül három védelmét látta el, többek között a VÉSZ elnökének védelmét is. Hozzáértéssel, lényeglátással, elkötelezettséggel végezte feladatát. Ugyancsak Nyári ügyvéd úr volt a védője Éliás Ádámnak a „bankháború”-val kapcsolatos büntetőperben, amely felmentéssel zárult, s amelynek ítéleteit honlapunkon már nyilvánosságra hoztuk.
A tatabányai ügy részleteit, sokféle tanulságuk miatt, a későbbiekben nyilvánosságra hozzuk.

2. 2013. április 22.-én lépett be a VÉSZ-be egy Fejér megyei vállalkozó.
Elmondta, hogy nagyobb volumenű felújítási munkákat végzett szabályosan megkötött szerződés alapján egy nagy épületen: terasz- és zöldtetők szigetelés-javítási, réteg-csere és burkoló munkáit, a szerződési érték 60 millió fölött van. Amikor a felületre vetítve 80%-os, az anyagbeszerzést illetően 100%-os készültséget ért el, és összesen alig több mint egy heti munka volt hátra, őrző-védők állták útját, amikor embereivel be akart menni dolgozni az épületbe. Erre semmi oka nem volt a megrendelőnek, s nyilván az volt a célja, hogy miután még semmit nem fizetett (rész-számlát sem), zsaroló pozícióból, halálos ítéletet jelentő kényszer-megállapodás elfogadására késztesse a vállalkozót, aki kétségbeesve fordult Szövetségünkhöz.
A VÉSZ elnöke az új tag belépésével egyidejűleg érintkezésbe lépett a megrendelő képviselőjével, s egyeztető tárgyalást kért az ügy megoldása érdekében. Közölte, hogy őrző-védőknek semmi keresnivalójuk nincs a vállalkozó által átvett, s vissza még nem adott munkaterületen, s ha nem jön létre korrekt, jogszerű megállapodás, a VÉSZ akciócsapatai fognak védelmet nyújtani az őrző-védőkkel szemben, amennyiben azok jogellenesen megpróbálják akadályozni a vállalkozó szabad közlekedését és munkavégzését.
Április 29.-én megtörtént a döntő tárgyalás a megrendelő cég vezérkarával, amelyen a VÉSZ elnöke, a vállalkozó, annak ügyvédje és műszaki vezetője vett részt. Kiderült, hogy a nagy, multi-erejű megrendelő cég minden részletében jól ismeri a VÉSZ tevékenységét. Felvételen rögzítve jelentették ki a cég képviselői, hogy békés, korrekt megoldást szeretnének, s hogy kötelezik magukat minden teljesített munka haladéktalan és hiánytalan kifizetésére.
Mindig kérjük tagjainkat és leendő tagjainkat, hogy addig jelezzék a bajt, amíg nem zárultak le a munkával összefüggő eljárások. Ha menet közben tudunk beavatkozni, szinte garantálható a gyors siker.

3. A Budapest, XIII. Dolmány utca 38. szám alatti társasház építőinek járó ellenértékből kb. 220-240 millió forintot a megrendelői oldalon elsikkasztottak.
Az ügy hátterében az előzetes letartóztatásban lévő, több oldalról leleplezett Portik Tamás áll. Ennek tényeit az érintett vállalkozók által megbízott magánnyomozó derítette fel. Az összefüggést a következő tények bizonyítják:
- a lerabolt alvállalkozók megbízója, a Majoros Ép-Trade Kft. ügyvezetője, Majoros István, hol közvetlen, hol közvetett üzleti kapcsolatban állt Portik Tamással; számos tény bizonyítja, hogy strómanként vett részt a kivitelezésen;
- az építkezésen állandóan feltűnő, Majorosnak és másoknak is dirigáló Hunyadi Ferenc, akinek semmilyen formális funkciója nem volt a kivitelezésen, Portik Tamás üzlettársa; azonos címen is szerepeltek;
- a beruházó Domo Casa Kft. megbízásából a munkában részt vevő olasz cégek (Domo Build Kft., Age-Monghi Kft.) összejátszhattak Portik embereivel. Ezt egyértelművé teheti az a személyi láncolat, amely a megrendelői oldal következő résztvevőiből áll: a vállalkozók által „Mateo”-ként emlegetett Domo Build ügyvezető - Varga Zoltán (az anyagbeszerzésre vállalkozó VRG Globál Kft. ügyvezetője, aki az építőanyagok biztosítására kapott pénzt Majorosnak átjátszotta) – Majoros István – Hunyadi Ferenc;
- tanúk bizonyítják, hogy amikor a sikkasztásban érdekelt „üzletfelek” között vita támadt, kigyúrt, bűnözői benyomást keltő alakok tucatjai lepték el az építkezést és annak környékét;
- az ügyben érintett, kárvallott cégek feljelentést tettek a XIII. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol azzal az elképesztő indoklással határoztak a nyomozás megszüntetéséről, hogy Majoros a vállalkozók pénzét libatoll-üzletbe fektette, s mivel nem járt sikerrel ez az üzleti vállalkozása, ezért nem büntető, hanem polgári ügyről van szó; (a határozatot teljes terjedelmében nyilvánosságra fogjuk hozni)
- mivel időközben közismertté vált Portik és a rendőrség-titkosszolgálatok összefonódása, nyilvánvaló, hogy emiatt az összefonódás miatt tussolták el ezt az ügyet is;
- a VÉSZ elnöke a VÉSZ 2012. október 4.-én a Dolmány utcánál végrehajtott akciójával összefüggésben levélben tájékoztatta az előzőekben leírt összefonódásokról Dr. Váradi Attila rendőr alezredes urat, a XIII. Kerületi Rendőrség kapitányságvezető-helyettesét, aki még őrnagyként aláírta a nyomozás megszüntetéséről szóló határozatot, azonban semmilyen fejleményről nem kapott értesítést.

Miközben a sajtó attól visszhangzik, hogy Portik Tamás mit követett el a politikai közélet szereplői ellen, hogyan fonódott össze a titkosszolgálatokkal és a rendőrséggel, elsikkad az a tény, hogy mit tett a gazdasági élet értékteremtő vállalkozásai ellen. A VÉSZ minden fórumon fel fog lépni ennek feltárása, a kisemmizett alvállalkozók jogi és anyagi elégtétele érdekében.

Ez is hozzátartozik a munka tiszteletéért, s a bűnözésnek a munka világából történő kiszorításáért vívott küzdelemhez.

Budapest, 2013. május 1.

VÉSZ Elnökség